A 2019-es év hatalmas lehetőségeket ígér a hazai kis és közép vállalkozások számára. Az elmúlt évek pályázati lehetőségei nagy mértékű bővülést tettek lehetővé sok magyar vállalkozás életében, amely nem csupán a termelési kapacitás bővülését eredményezte, hanem ezzel együtt a munkavállaló létszám növekedését is magával hívta.
Az idei évben lehívhatóak lesznek az előző évről fennmaradó pályázati pénzek is, mindemellett a vállalkozások a hatékonyabb és kibővült termelésnek köszönhetően további fejlesztési beruházásokat tudnak eszközölni.
A VOSZ (Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége) 2018 év végén is megrendezte a Vállalkozók napja rendezvényét. Ezúttal 64-en vehették át az Év Vállalkozója Díjat. Tolnay Tibor, a VOSZ elnöke pedig vázolta a 2019-es célkitűzéseket, melyek között a versenyképesség további javítása mellett a vállalkozások digitalizációját is megjelölte fő törekvéseik között.
A szakemberek előrejelzései szerint a 2018-as sikerekhez hasonlóan az idei vében is népszerűek lesznek a GINOP pályázatok, melyek további technológiai korszerűsítést tesznek lehetővé a vállalkozások számára.
Érdemes tehát átgondolni, milyen lehetőségek elérhetőek 2019-ben és ezeket hogyan lehet a leghatékonyabban felhasználni.
A digitalizáció egyik elemeként érdemes megfontolni a munkaidő nyilvántartó rendszerek bevezetését is. Ezen rendszerek első számú előnye, hogy rendkívüli mértékben képesek enyhíteni a vállalkozások adminisztrációs terheit
Így egy teljes mértékben a vállalkozás igényeire szabott munkaidő nyilvántartó szoftver segítségével:
– az adatbevitel automatikus
– az elszámolás gyors és pontos
– az adatok valós idejűek
– a visszakereshetőség és az ellenőrizhetőség maximálisan biztosított
Egy jól felépített szoftver manapság már nem csak arra képes, hogy a munkavállalók munkaidejét nyilvántartsa. A szoftverek többsége számos egyéb olyan hasznos kiegészítő funkcióval rendelkezik, amely segít a humán erőforrás tervezésében, felgyorsítja és élményszerűvé teszi a kommunikációt a munkavállalók és a vezetők között még azokban a munkakörökben is ahol a munkavállaló nem számítógép előtt végzi a munkáját.
A munkavállaló jelenléti íve az előzetes megállapodás és beállítások alapján elszámolandó időt tartalmazza, melyet néhány kattintással kinyomtathatunk, vagy importálhatjuk a bérszámfejtő rendszerbe.
Az adminisztráció nagy részét a szoftver végzi, így jelentős időt szabadít fel a humán erőforrás osztályon dolgozó munkavállalók részére. Az e-Lock Systems Kft által forgalmazott szoftverek mellé interaktív, érintőképernyős munkaidő rögzítő terminált kínálunk, melyen nem csupán a regisztráció végezhető el. Lehetőség van a munkavállalók részére üzenetet küldeni, illetve akár a távollétek kérvényezését és engedélyezését is bonyolíthatjuk ezeken a terminálokon keresztül.
Ha Ön is úgy érzi, a 2019-es évben szeretne egy nagy lépést tenni a hatékonyabb munkaerő kezelés felé keressen bennünket bizalommal, és legyen az Ön vállalkozása számára is 2019 a digitalizáció éve!